Kövess a facebookon Kövess a twitteren






borvidékről

AZ EGRI BORVIDÉK


Az Egri borvidék mintegy 6040 hektárnyi szőlőültetvénye a Bükk hegység déli lankáin terül el. A borvidék két eredetvédelmi körzetre, az Egrire és a Debrőire tagozódik, így Eger várost és a következő 19 községet foglalja magába:

Andornaktálya, Demjén, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros és Szomolya az Egri, illetve Aldebrő, Feldebrő, Tófalu, Verpelét, Kompolt és Tarnaszentmária a Debrői körzetben.

 

 

A BORVIDÉK KÖZPONTJA: EGER


Eger városa, ez a több mint ezeréves kisváros, dicső történelmi múltjával, értékes műemlék együtteseivel, boraival és gyógyvizeivel Magyarország leghíresebb városainak egyike. Egert történelmi városként szokták emlegetni, de úgy is, mint a barokk, a bor, a gyógy- és termálvizek és diákok városát. Már első királyunk, Szent István uralkodása alatt püspöki székhely volt.

 

A történelem viharai nem kímélték a várost, a tatárjárás idején majdnem elpusztult, de a XII. században épített kővára a török harcok idején már nagyon fontos szerepet játszott a védelemben. Dobó István várkapitány és 2000 fős maroknyi csapata 1552-ben több mint egy hónapig álltak ellent a negyvenszeres török túlerőnek.

 

Eger a barokk városa, városképét a barokk uralja. A XVII. században jelentős kulturális és művelődési központ volt. Az elmúlt évszázadok építészetének közel 170 kiemelkedő alkotása maradt fent szinte érintetlen szépségben: a vár és erődrendszere, a vármúzeum, a kazamata, a kőtár, a Gótikus Palota, a Líceum, a Főegyházmegyei Könyvtár, a Specula obscura (a Csillagvizsgáló), a periszkóp, az Érseki Palota, a városfalrészlet és a bástya, a Török fürdő, a Megyeháza épülete a Fazola Henrik kovácsolta vaskapukkal, az egykori megyei börtön, az Irgalmasok temploma a kórházzal, a Ciszter és a jezsuita gimnáziumok, a Foglárium, az ortodox parochia és a templom, a rokokó kispréposti palota, a Főszékesegyház, a barokk ciszter, minorita és ferences templomok, a szervita templom, a Minaret, a nagypréposti palota, az Érseki Gyűjteményi Központ, a Telekessy István Patikamúzeum habán edényekkel, a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum az író lakóházában.


A város és környéke híres történelmi borvidék.

 

A lakosság csaknem 1000 éve foglalkozik szőlő- és bortermeléssel olyan kiváló borokat termelve, mint az Egri Bikavér, az Egri Leányka, Debrői Hárslevelű, Egri Chardonnay, Egri Cabernet franc és sauvignon, Egri Merlot, Egri Kékfrankos és Kékmedoc.

Az egri borvidék a rendszerváltozás után rendkívül gyors fejlődésen ment át. A szőlőültetvények területe a hagyományos és az új fajták legjobb termőhelyekre történő újratelepítésével jelentősen növekedett (Nagy-Eged, Pajdos).

A fejlett nyugati borkultúrákban működő AOC rendszert meghonosították. Az egy nagy állami borászati vállalat mellett több száz közepes és kisméretű borászat megalapításával és látványos fejlődésével a borvidék borainak minősége jelentősen javult. A legöregebb borospincék kora a 400 évet is meghaladja, de napjainkban is vájnak még új pincéket. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy

EGER A BOROK BÁSTYÁJA.

 


KLÍMA: Éghajlatára jellemző, hogy viszonylag későn tavaszodik, száraz jellegű.

TALAJ:
A hegy- és domboldalakon, főleg miocén korú riolittufán, ezenkívül agyagpalán, nyirokon kialakult fekete színű, mészben szegény nyiroktalaj, barnaföldek, agyagbemosódásos barna erdőtalajok stb.